Töltött tojás húsvétra

Húsvét- Emlékek ÍzeEgy olyan vidéki házban megkezdeni az évet, ahol soha sem laktál, egyet jelent azzal, hogy minden nap hoz valami meglepőt és újat. Az egyértelmű, hogy a kertünk nem egy angolkert. Nincs és nem is lesz tökéletes nyírt gyep, szabályos virágoskertek és egyenes, simára döngölt talaj. Nem volt kerttervezője, nincs valódi koncepció, vagy ha volt is, mára már átvette az uralmat a természet. Amolyan igazi falusi kert ez, egy kis lejtéssel, természetes hullámzással, itt-ott néhány vakondtúrással tarkítva, amibe Beeper imád néha lelkesen beleásni. A gyümölcsfák látszólag véletlenszerű, a valóságban valószínűleg tudatos, szabálytalan elrendezésben adják azt a harmonikus érzést, ami miatt olyan jó közöttük sétálni reggelente. Ani,a szomszédunk szerint a falu egyik legvirágosabb kertje lesz a miénk, mindenki a csodájára jár tavasszal és kora nyáron, én pedig izgatottan várom minden héten, hogy éppen mivel lep meg. Kezdődött a hóvirágokkal, majd követte őket a nárcisz, a primula és a százszorszép. Bimbóival és hegyes leveleivel véletlenszerűen bukkan fel rengeteg tulipán és több bokornyi pünkösdi rózsára is számíthatunk. Kicsit csalódottan állapítom meg, hogy nincs ibolyánk, majd néhány napnyi távollét után hazaérve felfedezem, hogy a fűben egész ibolyamező nőtt. Nem nagyfejű, nemesített fajta, aprók, de lila szőnyegfoltokban mindenütt ott vannak. Tizenöt, városban eltöltött év után meglep az a nemes egyszerűség, ahogy kinőnek a virágok a földből, anélkül, hogy drága kertészeti áruházakban vásároltam volna meg őket egyenként, cserepekben.
A húsvét a tavasz köszöntése, valami újnak a kezdete és idén még különlegesebb számomra, mivel hosszú idő után újra otthon ünnepelhetem. Gyerekként imádtam ezt az ünnepet, a tojáskeresés izgalmát és mindig hosszasan drukkoltam, hogy jó idő legyen és a nyuszi a kertbe “tojjon”. Szegény Anyuék az éjszaka közepén keltek fel és settenkedtek ki a hálószobából, hogy elszórhassák a nyusziajándékokat, mert az izgalomtól nem bírtunk aludni és hajnalban keltünk, hogy aztán a karjainkra fonott kosarat akasztva, a pizsamára fürdőköpenyt húzva kirohanhassunk a kertbe. Aztán ha megtaláltunk mindent- vagy majdnem mindent, mert időnként még hetekkel később is felbukkant egy-egy csokitojás- akkor jöhetett a húsvéti reggeli. Az asztalon vázában tavaszi virág, mellette sonka, ropogós retek, zöldhagyma, paprika, paradicsom és jó sok petrezselyemmel megbolondított töltött tojás, amit mindig hagyományosan Mami receptje szerint készítettünk el.
Egy kicsit olyan most, mint egy időutazás, ahogy húsz évvel később, a kosaramat a karomra akasztva a piacra indulok el. Vadászom a legszebb retket, a legkívánatosabb zöldhagymát és a legszimpatikusabb sonkát és egy kicsit azt az izgalmat élem újra, amit gyerekkoromban. A kocsit megtölti a füstölt sonka illata, miközben autózom hazafelé, megállva egy pillanatra Aninál az óriási, csodaszép tojásokért, amelyekből majd a töltött tojást elkészítem. Már csak egy utolsó, apró részlet hiányzik. Kimegyek a kertbe, levágok egy pár szál nárciszt és vázába teszem. Pontosan, mint annak idején.

Töltött tojás Mami receptje szerint
Hozzávalók:
6 db lehetőleg tanyasi tojás
80 g tejföl
1 nagy csokor petrezselyem
1 kk. majonéz (elhagyható)
1 kk. mustár
só, frissen őrölt bors

A tojásokat hideg vízben felteszem főni és forrástól számított 10 percig főzöm. Hideg vízzel leöblítem, meghámozom, majd hosszában félbevágom őket. A tojássárgákat kiemelem,villával szétnyomogatom és összekeverem a mustárral, a tejföllel, a majonézzel és az apróra vágott petrezselyemmel. Sózom, borsozom, majd a krémet visszatöltöm a tojásfehérjékbe és egy kis apróra vágott petrezselyemmel megszóra tálalom.

Húsvét- Emlékek Ízetöltött tojás húsvétra az Emlékek Íze konyhájából töltött tojás húsvétra az Emlékek Íze konyhájából töltött tojás húsvétra az Emlékek Íze konyhájából töltött tojás húsvétra az Emlékek Íze konyhájából

RELATED POSTS

LEAVE A COMMENT

Az Emlékek Íze konyhájából a postafiókodba

error: Copyrighted material by Taste of Memories/Emlékek Íze