Édességek, Receptek

Recept meglepetéssel: ostya 1891-ből

2017-03-09

ostya recept 1891-ből az Emlékek Íze konyhájábólElőfordul, hogy az ember nekiáll valamit készíteni a konyhában és végül valami egész más sül ki belőle, szó szerint és átvitt értelemben is. Talán ilyen alkalmakkor jöttek rá amatőr és profi szakácsok az évszázadok során a legérdekesebb fogásokra, receptekre és nekik köszönhetően most mi már némileg nagyobb bizonyossággal próbálkozhatunk. De még így is érhetnek meglepetések.
Ahogy talán már észrevettétek, nagyon szeretem a régi szakácskönyveket, antikváriumokban évek óta vadászom őket és szerencsére már szép számban sorakoznak a könyvespolcomon. Ezekből főzni olyan, mintha új életre hívnánk egy letűnt kort, annak minden szokásával, ízlésével és hangulatával. Esténként szívesen lapozgatom őket és most épp az ostya receptnél álltam meg, meg is van az oka, hogy miért.
Az Emlékek Íze blog rendszeres olvasói talán emlékeznek arra a sajtos lapátos receptre, amit Mamikám 50 éves ostyasütőjével készítettem. Áronnak már nem volt ideje utángyártani a készüléket, mert nagyim és Anyukám felkutattak egy lelőhelyet és megkaptam az ostyasütőt, ami pont akkora, öntöttvasból készült és fa a fogantyúja, mint az eredetinek. Sajnos nem Veszprémben készült, mert akkor lenne igazán békebeli hangulata, viszont tökéletesen működik és remélem, hogy minket is legalább 50 évig szolgál majd. ostya recept 1891-ből az Emlékek Íze konyhájából
Természetesen fel kellett avatni, ezért gyorsan begyúrtam egy adag sajtos lapátost, mert úgy okoskodtam, hogy annak a vajtartalma megfelelően bejáratja a sütőt és igazam is volt. Néhány ragadósabb kör után most már kiválóan működik. Jöhet az ostya, 1891-ből. Magam előtt láttam a vékony, halványra sütött, ropogós lapokat, amiket majd csokis vajkrémmel megtöltök és isteni nápolyi lesz belőle. Nos, ebben tévedtem. Isteni lett, csak nem nápolyi.
A tészta bekeverése előtt Mamival megint megtartottuk a szokásos receptkitárgyalós beszélgetésünket.

– Én tennék bele szódabikarbónát – mondja Mami, miközben felolvasom neki a receptet – és még véletlenül se tegyél bele annyi tejet, hogy “nagyon híg palacsintatésztát” kapj, ahogy írják. Ki fog folyni!” – aggódik Mami, mert lelki szemei előtt látja, ahogy a híg tészta elönti a gáztűzhelyemet.
– Mamikám, hát ki tudja, hogy 1891-ben mit tartottak hígnak” – morfondírozok, majd tovább olvasok. – Vajjal kenjem be az ostyasütőt, azt írja.
– Hát igen, akkoriban, azzal a vajjal, persze! Na, de a mostani vajak…használj inkább olajat” – tanácsolja Mami.

Így állok neki ostyát sütni, kikísérletezem a tej mennyiségét, teszek bele szódabikarbónát és pihentetem egy fél órát, ahogy Mami javasolta.
Nekiállok a sütésnek, a tészta nem ragad le, világos aranybarnára sül és csodálatos illatot áraszt. Csakhogy cseppet sem hasonlít az általam elképzelt ostyára. Valahol félúton van a palacsinta és a gofri között. És isteni. Az eredeti recept azt írja, még finomabb lesz, ha darált mandulát is teszünk a tésztába. Mandula nincs otthon, viszont van dió. Miért is ne próbáljam meg? Bekeverek még egy tésztát, most kipróbálom szódabikarbóna nélkül, hozzákeverek találomra egy kanál darált diót és újabb próbát teszek. Ha lehet, még jobb. Mamit röviden tájékoztatom a fejleményekről.

– Mamikám, ez isteni! Csak nem ropogós és szerintem ez nem ostya. De valószínűleg a 19. században az volt…
– Hát nem baj, ha jó, hát jó! Majd elkérem tőled a receptet” – válaszolja Mami, és jót nevetünk azon, hogy generációkon átívelő receptcserét fogunk elkezdeni.

Miközben egyre nagyobb mennyiségekben gyűlik az ostyának nevezett illatos palacsinta a konyhában, az jut eszembe, hogy miért ne főzhetnék hozzá egy diókrémet, hogy aztán csúsztatott ostyatortát készítsek belőle, amit aztán leöntök csokiöntettel. Így is lett.
És nem bántuk meg.

Ostya (vagy valami olyasmi) 1891-ből
Hozzávalók:
250 g liszt
2 tojás
2 csipet só
2 ek. darált dió vagy mandula
2 ek. porcukor
2 csipet fahéj
300 ml tej
napraforgó olaj a kenéshez

A lisztet összekeverem a fahéjjal, a sóval, a porcukorral és a dióval. A tojásokat kicsit felverem, majd a tejjel együtt hozzáöntöm a tésztához és csomómentesre keverem. Az ostyasütőt nagyon forróra felhevítem és ecsettel bekenem olajjal. Beleöntök a közepébe egy evőkanálnyi tésztát, összezárom, összeszorítom és a tapasztalatom alapján pont akkor lesz ideális a színe, ha akkor fordítok, mikor már nem ad ki a sütő olyan hangot, mint amikor egy lufiból kieresztik a levegőt… Megfordítom és néhány percig sütöm a másik oldalát is.

A diókrémhez

150 g daràlt dió
80 g cukor
125 ml tej
1 csg. vaníliás cukor
1 db citrom reszelt héja
1 kis marék nagyon apróra vágott mazsola

A tejet felforralom, majd hozzáadom a cukrot, a diót, a vaníliás cukrot és a mazsolát. Pár percig főzöm, amíg besűrűsödik. A végén hozzákeverem a citromhéjat.

A csokimázhoz
50 ml tej
1 púpozott tk. holland kakaópor
30 g vaj
70 g étcsokoládé
1 ek. cukor

A csokimázhoz a tejet felforralom, hozzáadom a többi hozzávalót, és addig főzöm, amíg krémes és fényes állagot kapok. Ha nagyon sűrű, adok hozzá még egy kis tejet.ostya recept 1891-ből az Emlékek Íze konyhájábólostya recept 1891-ből az Emlékek Íze konyhájából ostya recept 1891-ből az Emlékek Íze konyhájábólostya recept 1891-ből az Emlékek Íze konyhájábólostya recept 1891-ből az Emlékek Íze konyhájából ostya recept 1891-ből az Emlékek Íze konyhájábólostya recept 1891-ből az Emlékek Íze konyhájából ostya recept 1891-ből az Emlékek Íze konyhájábólostya recept 1891-ből az Emlékek Íze konyhájából ostya recept 1891-ből az Emlékek Íze konyhájábólostya recept 1891-ből az Emlékek Íze konyhájából ostya recept 1891-ből az Emlékek Íze konyhájából

You Might Also Like

No Comments

Leave a Reply

error: Copyrighted material by Taste of Memories/Emlékek Íze