Lassíts- édes pereccel

Három hét múlva karácsony. Ez akkor tudatosul bennem, amikor végiggondolom, hogy az elkövetkező időben mi mindent fogok Nektek készíteni a blogon. Miközben Carl Honoré: In praise of slowness (A lassúság dícsérete) című könyvét olvasom, a saját életemet az utóbbi hónapokban bármilyen jelzővel el lehet látni, de azzal, hogy lassú, biztosan nem.
Hiányzik az otthonunk. Hiányzik a kert, a lemenő nap sugarai a bakonyi hegyek fölött. Hiányzik a cserépkályhánk melege és a gyümölcsfák évszakonként változó öltözékének látványa. A béke és a végtelen csend. Mintha a természet ütemére való hangolódást a kicsi házban hagytam volna.
A racionális énem tudja, hogy ez csak átmeneti állapot és nemsokára az új-régi nyári konyhában főzöm a vacsorát és a kert felől végre beragyogja a fény a házat. A racionalitás felett azonban győz az érzelem, és a hontalanság és gyökértelenség érzése időnként olyan módon elborít, hogy a tátongó űrt feltétlenül ki kell töltenem. Leginkább feladatokkal, nem sürgős, de mégis siettetett projektekkel, vállalhatatlan határidőkkel. Amikor a körülményeket nem mi irányítjuk, akkor néha úgy érezzük, feltétlenül keresnünk kell valamit, amit legalább kontroll alatt tarthatunk. Egészen addig, amíg az élet először finomabb, aztán egyre egyértelműbb jelekkel üzen számomra: Lassíts le.
A kínai delegációval kezdődik minden, amikor egy egyébként percre pontosan betervezett fővárosi napomban lelassul a forgalom, majd leáll. Az elkövetkező közel két órában megpróbálom elképzelni, hogy egy kávézóban vagyok, hangosabbra csavarom Stan Getz-t és João Gilbertot és kortyolgatom a Veszprémből magammal hozott, addigra már teljesen kihűlt tejeskávét.
Lassíts.
Leparkolom a kocsit az első lehetőségnél, futva teszem meg az utat az irodáig, és a késés miatti csúszást behozni vágyva még a kabátomat se veszem le, már nyitom is a laptopomat. Amely azonban szokásától eltérően nem akar magához térni, percekig tartanak a folyamatok. Hogy a technika ördöge még nagyobb kihívás elé állítson, nem sokkal később a telefonom lemerül. Csend kúszik a napomba. Nincsenek üzenetek, emailek és telefonok.
Lassíts.
Még mindig nem veszem figyelembe az apró jeleket, és lendületesen tartok hazafelé, hiszen vár a családom, és már besötétedett, ilyenkor nem szívesen vezetek…Egyszercsak az autóm lelassul, a teljesítmény visszesik és a műszerfalon megjelenik a motorvezérlés hibáját mutató ikon. A kis autóm tíz év után úgy dönt, először mutat fel hibát. Talán üzen.
Lassíts.
Az elkövetkező napokon sem vagyok hajlandó lemondani arról, hogy folytassam megszokott tempómat. Még akkor sem, amikor egy migrénes fejfájás ledönt a lábamról. Áron határozott, szeretettel teli hangon lebeszél arról, hogy elmenjek az építkezésre. Csak ülök egy széken csukott szemmel és várom, hogy elmúljon- és persze, hogy csinálhassak valamit.
Lassíts.
Végül másnap reggel, mikor el szeretnék indulni, hirtelen nem találom a kulcsom. Elkezdődik a kutatás. Nincs sehol. Négykézláb mászok az előszobában, benézek minden sarokba, a leglehetetlenebb helyeket ellenőrzöm. Emlékszem, hogy előző nap a garázsban a dobozainkban kerestem egy iratot reménytelenül, talán ott hagytam. Sehol nincs, elnyelte a föld. Anyukám egy megbeszélésen, nem elérhető, Áron hazajön, nekem adja a kulcsát, végre elindulhatok. Néhány saroknyira az Emlékek Íze kuckótól, a kis műtermemtől egyszercsak megáll bennem az ütő. A műterem kulcsa a kulcscsomómon van. Az pedig rejtélyes helyre költözött. Pótkulcs nincs.
LASSÍTS.
Abban a pillanatban végre megértem, talán mert már annyira egyértelmű, hogy nem lehet nem észrevenni. Lassítok. A kulcs néhány óra múlva előkerül Anyu táskájából, szerzek pótkulcsot, hogy ilyen többet ne forduljon elő és újraütemezek mindent. Meglesz a fontos is, a sürgős is, nem szalad el előlem egy probléma sem, egy nagy lélegzetvételű munka, amire feltétlenül idén még pontot akartam tenni, várhat januárig.

Aznap délután Áron széles mosollyal jön haza. Az alapok helyén a nap végére derékmagasságú falak készültek el. Jövő hét utáni héten lebontják a régi tetőt.
A levegőt is lassabban veszem, és arra gondolok, hogy épp itt az ideje, hogy az Advent- kivételesen- valóban a várakozásról, a felkészülésről szóljon. Valamit lezárunk, valami új kezdődik.
Családilag megegyezünk, hogy idén saját készítésű apró figyelmességekkel helyettesítjük az ajándékokat. Apa humorizál, hogy köt nekünk zoknit, és bár ennek semmi esélye, azért mi még reménykedünk.
A szándék tehát megvan. A megvalósítás azonban nehezebb, mint gondolom. Arra gondolok, hogy egyedül minden nehezebb, tehát ha közületek valakinek van kedve csatlakozni a lassú karácsonyi készülődés szándékához, akkor együtt majd megünnepelhetünk minden egyes apróbb sikert, vagy megnyugtathatjuk egymást egy újabb végigrohant nap után. Ha bárkinek jó ötlete, tanácsa van, örömmel várom a kommentekben.
Addig is, a lassúság jegyében előveszem azt a perec kiszúrót, amit Mami konyhai eszközei között találtam. Sose láttam, hogy használta, de már régóta tervezem, hogy kipróbálom. Elég bíbelődős vele a munka, pont megfelel az alkalomhoz. Begyúrok egy linzer tésztát, és szépen komótosan kiszúrom a perecformákat és megszórom jégcukorral, hogy úgy nézzenek ki, mint a sós perecek. Csak semmi sietség.
Lassíts…

Édes perecek
Hozzávalók:
300 g liszt
250 g vaj vagy margarin
1 tojás
1 mokkáskanál sütőpor
1 csg. vaníliás cukor
100 g porcukor
1 citrom reszelt héja
1 csipet só
jégcukor a díszítéshez

A vajat vagy margarint lereszelem, elmorzsolom a liszttel és a sütőporral, majd hozzáadom a tojás sárgáját, a porcukrot, a vaníliás cukrot, a sót és a citrom reszelt héját, a fehérjét a kenéshez félreteszem. Az összegyúrt tésztát fél óráig pihentetem a hűtőben, majd kinyújtom fél centi vastagra, a kiszúróval pereceket szúrok ki a tésztából, megkenem tojásfehérjével, sütőpapírral bélelt tepsire helyezem őket, kis helyet hagyva közöttük és megszórom jégcukorral. Előmelegített 200 fokos sütőben kb. 10 perc alatt aranybarnára sütöm. A megmaradt tésztát összegyúrom és újra kinyújtom. Az első sütést érdemes figyelni, mert sütőtől függően változhat a sütési idő.

édes perec az Emlékek Íze konyhájából www.emlekekize.hu

édes perec az Emlékek Íze konyhájából www.emlekekize.hu

édes perec az Emlékek Íze konyhájából www.emlekekize.hu
édes perec az Emlékek Íze konyhájából www.emlekekize.hu

édes perec az Emlékek Íze konyhájából www.emlekekize.hu

édes perec az Emlékek Íze konyhájából www.emlekekize.hu

édes perec az Emlékek Íze konyhájából www.emlekekize.hu

édes perec az Emlékek Íze konyhájából www.emlekekize.hu

édes perec az Emlékek Íze konyhájából www.emlekekize.hu

édes perec az Emlékek Íze konyhájából www.emlekekize.hu

édes perec az Emlékek Íze konyhájából www.emlekekize.hu

édes perec az Emlékek Íze konyhájából www.emlekekize.hu

édes perec az Emlékek Íze konyhájából www.emlekekize.hu

édes perec az Emlékek Íze konyhájából www.emlekekize.hu

 

édes perec az Emlékek Íze konyhájából www.emlekekize.hu

 

RELATED POSTS

LEAVE A COMMENT

Az Emlékek Íze konyhájából a postafiókodba

error: Copyrighted material by Taste of Memories/Emlékek Íze