Az otthon illata: fonott kalács

fonott kalács az Emlékek Íze konyhájábólA rendszeres Emlékek Íze olvasók tudják, hogy a kelt tészták a gyengéim… Igyekszem kordában tartani ezt a szenvedélyemet, de azért időről-időre felbukkan egy-egy kelt tészta recept, amikor már végképp nem tudok ellenállni a kísértésnek. A fonott kalács azért került most terítékre, mert nemsokára pontosan egy éve lesz, hogy lakásavató partisorozatot tartottunk és fonott kaláccsal ünnepeltük meg a beköltözésünket.
Október első hétvégéjén érkeztünk meg a kis házba az üres fehér falak közé, de december lett, mire az összes dobozt sikerült kipakolnunk, a bútorokat elhelyeznünk, a fűtést megjavíttatni, az omladozó mosogatót kicserélni és összességében egy kényelmes és élhető otthont kialakítani magunknak. Ezt a várva várt- és néha reménytelen távolinak tűnő- pillanatot szerettük volna emlékezetessé tenni, azonban a nappaliba nem fért volna be minden családtagunk egyszerre. Így aztán egy héten belül három lakásavatót tartottunk. A menü nagyjából ugyanaz volt, mi is maradtunk a régiek, a szeretteink pedig érkeztek sorban, megható apró ajándékokkal: borral, cserepes virággal, családi ereklyékkel, amit most nekünk adtak tovább. Mi pedig a sülő fonott kalács illatával és a cserépkályha melegével fogadtuk őket. A ház végre élettel telt meg dobozok helyett és több év külföldön töltött idő, külön ünnepelt karácsonyok, szülinapok után jó érzés volt ismét családi körben lenni, ahol mindenki egyszerre beszél és nevet, kézről-kézre járnak a tálak, a kalácsszeletek és újra és újra teletöltjük a teás és forralt boros bögréket.
A fonott kalácsban az a jó, hogy ha marad- ami persze kétséges, de legyünk minden eshetőségre felkészülve- akkor rengeteg izgalmas dolgot alkothatunk belőle. Ami rögtön adja is a következő blogbejegyzés apropóját, amiről most többet nem árulhatok el. Addig is, remélem, hogy kedvet kaptok egy kis gyúráshoz, fonáshoz, sütögetéshez és az összehasonlíthatlan konyhát és otthont beltöltő fonott kalács illathoz!fonott kalács az Emlékek Íze konyhájából

fonott kalács az Emlékek Íze konyhájából

fonott kalács az Emlékek Íze konyhájából

fonott kalács az Emlékek Íze konyhájából

fonott kalács az Emlékek Íze konyhájából

Fonott kalács
(2 kalács lesz belőle)
Hozzávalók:
500 g finomliszt
150 ml tej
20 g méz
35 g cukor
2+1 tojás (1 tojás a kenéshez)
60 g olvasztott vaj
1 csapott teáskanál +1 csipet só
15 g élesztő

A tejet meglangyosítom, a fele mennyiségben feloldok 1 kk. cukrot és az élesztőt, majd letakarva hagyom felfutni. A tej másik felében feloldom a maradék cukrot. A lisztet összekeverem az egy csapott kávéskanál sóval és a mézzel. Ha felfutott az élesztő, beleöntöm a lisztbe és hozzáadom a maradék tejet és a a két darab tojást. Addig gyúrom, amíg szépen összeáll, ekkor belecsorgatom az olvasztott vajat és jól beledolgozom a tésztába. Egy megolajozott tálba teszem, és folpack fóliával letakarva egy órán át kelni hagyom. Ezután a gyúródeszkára borítom és hat 150 grammos darabra vágom. A tésztadarabokból kerek cipókat formázok, majd folpack fólia alatt 20 percig pihentetem őket. Pihenés után először hengert, aztán vékony hurkákat formázok. A fonáshoz a három hurkát az egyik végén összecsípem úgy, hogy a középső szál legyen legfelül. A fonást bal szélről kezdem,majd a tészta végét összecsípve a fonat alá rejtem, hogy ne bomoljon szét. Sütőlemezre helyezem és a csipet sóval felvert tojással bekenem a kalácsokat, majd folpack fóliával letakarva egy órát kelesztem őket. Sütés előtt még egyszer átkenem tojással, majd elektromos sütő esetén az előmelegített 200 fokos sütő alsó rácsára teszem a tepsit, gázsütőnél pontosan ellenkezőleg, a felső rácsra, hogy szépen megkeljen és ne süljön meg túlzottan az alja. Kb. 20 perc alatt készül el, amikor a teteje aranybarna és kicsit ropogós, a belseje foszlós és puha marad. Ha megütögetem az alját és kicsit kongó hangot ad, akkor kész. Rácson hagyom kihűlni.fonott kalács az Emlékek Íze konyhájából

fonott kalács az Emlékek Íze konyhájából

fonott kalács az Emlékek Íze konyhájából

fonott kalács az Emlékek Íze konyhájából

Neubauer Judit

Hozzászólás írása

Kapcsolódó bejegyzések

AZ EMLÉKEK ÍZÉRŐL

Az Emlékek Íze egy kis vidéki ebédlőasztal a Bakonyban, ahol időnként összetalálkozunk, bárhol is legyünk a világban. Beszélgetünk, főzünk és olyan ételeket kóstolgatunk, amelyek íze régi emlékeket idéznek fel, aztán újakat teremtenek. Neubauer Judit vagyok, szakács, ételfotós és szenvedélyes élet és ételimádó. Jó, hogy itt vagy!

Az Emlékek Íze konyhájából a postafiókodba