tejbegríz avagy pepi az Emlékek Íze konyhájából

Egy elfeledett és méltatlanul mellőzött kedvenc: tejbegríz

tejbegríz avagy pepi az Emlékek Íze konyhájábólPepi.
Mi így hívtuk egész gyerekkoromban, elképzelésem sincs, hogy hogyan keletkezett ez a név, mindenesetre sokáig nem tudtam, hogy valójában tejbegrízt eszem. Talán túl egyszerű. Talán nem divatos. És talán nem a gasztronómia csúcsa.
Viszont a legegyszerűbb és leggyorsabb módja, hogy megédesítsük a szívet és a lelket, legyen szó vacsoráról, desszertről, vagy éppen csak úgy. Pepi kissé el van hanyagolva, mellőzve, lenézve, én viszont úgy gondoltam, hogy megérdemel egy önálló blogposztot, különösen mert annyira finom, sokoldalú és mert….Pepi úgy jó, ahogy van.
Gyerekként Anyu leginkább vacsira készítette nekünk, mi pedig imádtuk, hiszen édes, és melyik gyerek nem szeret édeset enni vacsorára? A testvérem hígabban szerette, én sűrűbben, így először tálalta a nővéremnek, az enyémet pedig továbbfőzte, majd mindkettőt megszórta egy kis cukorral, holland kakaóporral és figyelmeztetett bennünket, hogy forró. Volt egy módszerünk, amit Anyu tanított nekünk: kívülről befelé, csigavonalban kell kanalazni, akkor soha nem égeti meg magát az ember.
Aztán felnőttként több dologra is rájöttem. Először is, hogy pepi ilyen néven nem létezik, így ha valakit megkérdezek, hogy kérsz-e pepit, akkor elég furcsán fog rámnézni. (Esetleg később megtanulja, mint Áron, és akkor már ez lesz a közös titkos nyelv) Másodszor, hogy a pepi hidegen is jó, sőt, akár formába is önthető. Harmadszor pedig, hogy nemcsak kakaóval és cukorral isteni, hanem barack- vagy eperlekvárral, de ha még pár szem meggyet találok a fán- ami így is volt- és egy kis cukorral és vízzel megrottyantom, akkor azt is rákanalazhatom.
Arra azért kiváncsi lennék…Nálatok hogy hívták?

Tejbegríz (avagy pepi)
Hozzávalók:
500 ml tej
10 púpozott tk. búzadara
4 tk. cukor
2 csipet só

A meggyöntethez:
200 g meggy
ízlés szerint 3-4 ek. cukor
4 ek. víz
egy csipet fahéj

A meggyöntethez egy lábasban felteszem főni a hozzávalókat, fedő alatt rotyogtatom egy kicsit, aztán fedő nélkül hagyom, hogy a leve besűrűsödjön. A tejet egy lábasban felforralom, majd hozzáadom a cukrot, a sót és az előre kiporciózott búzadarát. Ez utóbbi azért fontos, mert így folyamatosan tudom hozzáönteni a tejhez és elkerülöm, hogy megcsomósodjon. Közepes lángon az ízlésünknek megfelelően sűrűre főzöm, viszont arra érdemes figyelni, hogy ahogy hűl még sűrűbb állagú lesz. Porcelántálkába merem és hidegen vagy melegen, meggyöntettel, cukorral és kakaóval, lekvárral, vagy csak úgy, önmagában tálalom.tejbegríz avagy pepi az Emlékek Íze konyhájából tejbegríz avagy pepi az Emlékek Íze konyhájából tejbegríz avagy pepi az Emlékek Íze konyhájából

Neubauer Judit

4 hozzászólás

  1. Válasz

    Petróczy Judit

    2016-07-07

    …és tényleg egyszerű, finom … már csinálom is 🙂 na nem a fotókat 🙂 🙂 🙂

    • Válasz

      Judit Neubauer

      2016-07-07

      Drága Judit, remélem, hogy ízleni fog! 🙂 Sok puszit küldök!

  2. Válasz

    Kenéz Tamás

    2016-07-16

    Én egy éve kezdtem el újra tejbegrízt főzni az akkor másfél éves fiamnak. Folyamatosan csökkentettem a cukrot, hogy mennyire lehet lemenni, hogy még finom maradjon. Most nullával eszi. Na jó, mazsolát azért szoktam beleszórni. A meggyel is biztos finom, majd kipróbálom.

    • Válasz

      Judit Neubauer

      2016-07-17

      Kedves Tamás, köszönöm az ötletet, én pedig mazsolával fogom megpróbálni! 🙂 Kiváncsi vagyok, hogy ízlik majd meggyel!

Leave a Reply to Judit Neubauer / Cancel Reply

Kapcsolódó bejegyzések

AZ EMLÉKEK ÍZÉRŐL

Az Emlékek Íze egy kis vidéki ebédlőasztal a Bakonyban, ahol időnként összetalálkozunk, bárhol is legyünk a világban. Beszélgetünk, főzünk és olyan ételeket kóstolgatunk, amelyek íze régi emlékeket idéznek fel, aztán újakat teremtenek. Neubauer Judit vagyok, szakács, ételfotós és szenvedélyes élet és ételimádó. Jó, hogy itt vagy!

Az Emlékek Íze konyhájából a postafiókodba