Főételek, Receptek

A tökéletes tojásos galuskához vezető út…

2016-05-26

a tökéletes tojásos galuska receptje az Emlékek Íze konyhájábólEgy igazi klasszikus. Gyorsan elkészül, egyszerű, de mégis megvannak a maga trükkjei.
Természetes, hogy a tojásos galuskáról, más néven nokedliről van szó. És mi mással, mint tejfölös uborkasalátával.
Gyerekkoromban Anyu gyakran készítette el nekünk. Először mindig kifőzte a galuskát és akkor állt neki a tojásba forgatni, amikor már mindannyian az asztalnál ültünk. “A tojásos galuska csakis frissen jó”- mondta és mondja mindig.
Mindig is nagy kedvencem volt, ezért természetes volt, hogy elsők között próbáltam megfőzni éhes főiskolásként, de többszörös, számomra tragikus kudarcot vallottam akkor. Nem olyan lett. Persze ez ízlés kérdése is, de én pont olyat szerettem volna, ahogy Anyu főzi: lágy, krémes tojásos nokedlit, itt-ott jobban átsült tojásdarabokkal. Végül nem adtam fel. Újabb adagot főztem, bosszankodtam, tanultam belőle, újrafőztem és így tovább. Végül sikerült. Persze a hiba megint a kapkodásban volt, amit nagymamám mindig annyira nehezményezett bennem.
Előrelátóan először megterítek a kertben és előkészítem az uborkasalátát, majd nekilátok a galuskának. “Ne kapkodj, nem bírom, ha kapkodsz! ”- szinte hallom nagyim hangját és a szokásos tempómról kissé lassítok, miközben a serpenyőben felmelegítek egy kis olajat, várok amíg épp csak meleg, de nem túl forró, beleöntöm a tojást és rá a galuskát. Aztán alacsony lángon, lassan, kevergetve megvárom, amíg a tojás bevonja a galuskákat lágyan krémesen, itt- ott picit jobban megsülve, de semmiképp sem kiszáradva. Ebben a pillanatban viszont visszagyorsítok és kapkodva kanalazom a tányérba a krémes nokedlit és kiviszem a megterített kerti asztalra.
Mert a tojásos galuska csak frissen jó.

Tojásos galuska
Hozzávalók 2 főre:
200 g liszt
125-150 ml víz (liszttől függ, de lágy, ragacsos állag a cél)
4 tojás

napraforgó- vagy olívaolaj

Vizet forralok, jól megsózom. A lisztet összekeverem egy tojással és a vízzel, nem kell sokat keverni, az se baj, ha picit csomós marad, mert a túl sok keveréstől kemény lesz a nokedli. A galuskaszaggatót lefelé fordítva a fazék fölé rakom, mert a párától majd nem ragad rá annyira a tészta. Egy másik lábast is előkészítek, amibe csorgatok egy kevés olajat, ebbe szedem majd a kifőtt galuskákat. Ha a víz forr, akkor egy adagnyi tésztát öntök a szaggatóra és gyorsan beleszaggatom. Megkeverem, majd megvárom, hogy feljöjjenek a víz felszínére, egy percet várok, majd egy szűrókanállal kihalászom a galuskákat, hideg vizet csorgatok rá, hogy megállítsam a főzési folyamatot, majd lerázom róla a felesleget. Az előkészített lábasba öntöm a nokedlit és átkeverem az olajjal, hogy ne ragadjanak össze. Így folytatom a maradék tésztával is. Tálalás előtt egy serpenyőben kevés olajat hevítek, felverem a maradék 3 tojást 3 csipet sóval és ha már a belecsepegtetett tojás elkezd lassan sülni, akkor beleöntöm a serpenyőbe majd gyorsan ráöntöm a galuskát is. Visszaveszem a lángot takarékra és kevergetve addig sütöm, amíg a tojás lágyan bevonja a galuskát. Azonnal tálalom.a tökéletes tojásos galuska receptje az Emlékek Íze konyhájából

Tejfölös uborkasaláta
Hozzávalók:
1 kígyóuborka
1 pohár tejföl
1 tk. só
1 gerezd fokhagyma
kevés édes pirospaprika

Az uborkát megmosom és hajszálvékonyra legyalulom. Megszórom a sóval, hozzáadom a fokhagymanyomón átnyomott fokhagymát, átkeverem és hagyom állni, ha van időm, akár egy órán át. Ha túl sok levet ereszt, akkor kicsit leöntök róla, de megtartom, mert ha a tejföl túl sűrű, akkor azzal a lével még tudom higítani. Hozzákanalazom a tejfölt, megszórom egy kevés pirospaprikával, azzal is összekeverem, majd a tetejét is díszítem egy csipetnyivel.a tökéletes tojásos galuska receptje az Emlékek Íze konyhájából a tökéletes tojásos galuska receptje az Emlékek Íze konyhájábóla tökéletes tojásos galuska receptje az Emlékek Íze konyhájábóla tökéletes tojásos galuska receptje az Emlékek Íze konyhájából

You Might Also Like

2 hozzászólás

  • Reply Petróczy Judit 2016-06-02 at 19:24

    Juditkám,
    Tudod mit jelent nekem olvasgatni írásaidat? Persze, hiszen nem vagyok egyedül.
    Ma megláttam ismét, hogy lemaradásban vagyok, ami azért is jó, mert így 2-3 bejegyzést egyszerre olvashatok legalább.
    Mindég sajnálom amikor a végéhez érek.
    És a fotók hozzá ? Leírhatatlanul szépek.
    Szóval szép estém lett tőle, nyugodt, békés, meghitt , olyan itt ücsörgős 🙂
    köszönöm

    • Judit Neubauer
      Reply Judit Neubauer 2016-06-03 at 22:02

      Drága Judit, végtelenül örülök, hogy örömet tudtam szerezni…olyan boldogság volt olvasni a soraidat, hogy tegnap az én estém is csodaszép lett tőle, pontosan olyan békés és boldog, amilyennek leírtad… Köszönöm!!!

    Leave a Reply

    error: Copyrighted material by Taste of Memories/Emlékek Íze