“Meg akarod nézni, hogy hogyan születik a kisboci?- szegezi nekem a kérdést, Ani, a szomszédom a hét elején és én rögtön rávágom, hogy “persze”, majd elgondolkozom, hogy valóban ilyen bátor vagyok-e. A sors végül úgy hozza, hogy a vidéki életre való rátermettségemet nem kell próbára tenni, a kisboci nélkülem születik meg kora hajnalban. Göndör, barna szőrével és hosszú szempillájával egyszerűen gyönyörű és figyelmesen néz rám, mikor megkérdezem tőle, hogy milyen érzés ebben a világban lenni két napja.
Egy idős hölgy a biciklijét tolva megáll a kapu előtt és megkérdezi, hogy érezzük magunkat a faluban. “Tulajdonképpen rokonok vagyunk…”- teszi hozzá meglepetésemre, és elmondja, hogy a nagymamám testvére az anyósa volt. Mami másik testvéréhez, Rózsi nénihez, akitől a házunkat örököltük, sokat járt. Elhallgat, a házat nézi, talán épp az emlékei között kutat és Rózsi nénit látja, ahogy kapál, virágot ültet vagy épp borsót szemezget a lécsőn ülve.
Szeretjük ezt a világot, ami olyan, mint egy régi padlás, ahol mindig találunk valamilyen elfelejtett kincset. Ez a világ most különösen élményteli, hogy a tesvéremék nyaralása miatt egy hétig kétkutyás család lettünk. Két fekete gombszempár ébreszt minket, falkába rendeződnek és versengenek a szeretetért. Málna, a városi kutya felfedezi a falusi életet, megrémül a szomszéd tyúkoktól és a bundájához passzoló színű fehér pillangókat kerget és még nem tanulta meg, hogy közelről nem kukkantunk bele az optikába.
A bölcs természet sok mindenről gondoskodik, például arról is, hogy az esős, hűvös napoknak és a katicabogaraknak- vagy az én csalánleves próbálkozásaimnak- hála a tetvek eltűntek a cseresznyefákról, a szemek egyre szebben piroslanak, ami igencsak jó hír a következő blogposzt témáját illetően. Amikor elhaladok a fa mellett, a lehajló ágakról már le tudok csípni egy-egy szimpatikus szemet, amit pedig a szél lesodor, Beeper kapja fel, először dobálgatja magának, néhányszor megugatja, majd megeszi és a magot otthagyja.
A veteményeskertben reménykeltően fejlődik a cukorborsó, talán jövő héten már szüretelhetünk is.
Gondoljatok, egy tányér krémes, zöldborsófőzelékre….Nem, nem, felejtsétek el a gyerekkori menzai élményeket, ez valami egészen más… Roppanós, de belül lágy zöldborsószemekkel, jó sok petrezselyemmel, egy friss szelet kenyérrel vagy éppen anélkül. Hogy a türelmetlenségemet legyőzzem, Katáéknál, a kedvenc zöldségesemnél veszek is zacskónyit. Élvezettel pucolom, szeretem az elpattanó héj hangját, aztán a borsószemét, ahogy a tál alján landol. Zsenge, gyorsan megpuhul és már társulhat is hozzá a saját petrezselymünk, amit még tavasszal vetettem. Irány a kerti asztal, kanalazzuk a főzeléket, miközben kétszer négy láb rohangál, intézkedik, házat őríz. A cseresznyefa megkínál minket desszerttel. Elfogadjuk.
Zöldborsófőzelék
4 főre
Hozzávalók:
1000 g héjas zöldborsó
50 g vaj
200 ml víz
800 ml tej
2 ek. liszt
2 csipet cukor
kb. 1 tk. só, vagy ízlés szerint
egy nagy csokor petrezselyem
A zöldborsót kifejtem a héjából, majd megolvasztom a vajat egy lábasban és megfuttatom rajta a borsószemeket. Felöntöm vízzel és mérsékelt lángon, fedő alatt megpárolom. Amikor már félig megpuhult a borsó, akkor megszórom a liszttel, átkeverem, hogy a liszt befedje a szemeket és felöntöm a tejjel. Hagyom, hogy felforrjon és mérsékelt lángon lefedve egy pár percig főzöm, amíg besűrűsödik és a borsószemek teljesen megpuhulnak. A legvégén apróra vágott petrezselymet keverek bele.
Petróczy Judit
Csodálatos, bár még nagyon korszerűtlen a blog, … ha függő is vagyok . rájöttem a hibájára … a kanalazgatást nem tudtam megoldani
Judit Neubauer
Drága Judit, igazad van, azt hiszem, meg kell oldanom ezt az interaktív funkciót is valahogy! 😀 Dolgozom a fejlesztésen! Sok puszi!